Rendezvény ReStart 2022

hullam-kek

Galéria

hullam-kek

Program (2022)

11:00-11:20

Szakmai és szakpolitikai köszöntők

11:20-11:40

Szakmai köszöntő

11:40-12:20

Az iparági érdekképviseleti szervezetek aktuális céljai

Előadók: Kocsis Árpád (SZEOSZ), Rókusfalvy Gábor (MaReSz), Weyer Balázs (Music Hungary Szövetség)
Moderál: Stumpf András

Idén is megkérdezzük az iparági érdekképviseleti szervezetek vezetőit, hogy milyen aktuális stratégiák mentén gondolkodnak, tárgyalnak, és milyen célokat tűztek ki maguk elé az előttük álló időszakra.

12:20-12:40

Flash – a díj, ami összeköti a rendezvényszakmát

Előadók: Horváthné Zsigmond Eszter (MaReSz), Urbán Luca (Hello Agency)

A MaReSz által bevezetett megújított díjazási rendszer célja, hogy bemutassa a rendezvényszakma komplexitását, a magyar szervezők és szolgáltatók izgalmas, előremutató rendezvénymegoldásait. Emellett cél az is, hogy ez az új, hiánypótló szakmai elismerés felkerüljön az ország kreatív szakmai díjainak palettájára, nemzetközi porondra emelve ezzel a magyar rendezvényszervezési szaktudást. A díjrendszer részleteiről, a pályázás menetéről Horváthné Zsigmond Eszter, a MaReSz főtitkára, valamint együttműködő partnerük, a Hello Agency képviseletében Urbán Luca fog mesélni.

12:40-13:30

Ebédszünet

13:30-14:00

Hogyan lehet fél év alatt nemzetközi sporteseményt szervezni?

Előadók: Czifra Boglárka (Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Kft.), Szántó Dávid (Magyar Úszó Szövetség)

 

2022 februárjában érkezett a váratlan bejelentés, hogy öt év elteltével újra Magyarország rendezheti meg a vizes sportok világbajnokságát. Mégis hogyan lehetséges egy világszintű, több napos sportrendezvény megszervezése pár hónap alatt, amire optimális esetben legalább egy év áll rendelkezésre? A szervezőbizottság két tagjával, Czifra Boglárkával és Szántó Dáviddal beszélgetünk a júniusban megrendezésre kerülő vizes vb szervezésének kihívásairól.

14:00-14:30

Globális rendezvényformátumok Magyarországon

Előadók: Dr. Fiák Krisztina (Magyar Turisztikai Ügynökség),  Hamvas Zoltán (Magyar Bocuse d'Or Akadémia), Holub Katalin (Magyar Kongresszusi Iroda), Lobenwein Norbert (VOLT Produkció)

Moderátor: Stumpf András

Milyen út vezet odáig, hogy Magyarországon kerülhettek megrendezésre olyan szoros és szigorú formátumú nemzetközi események, mint például az MTV EMA vagy a Bocus d'Or? Milyen szerep, feladat jut egy-egy ilyen sikertörténetben az együttműködő partnereknek? A meghívottak saját tapasztalataikat osztják meg.

14:30-14:50

Kávészünet

14:50-15:30

Online rendezvényszervezés pro és kontra - mi marad velünk a COVID19 után?

Előadók: Budaházy Árpád (HVG), Fazakas F. János (Visual Europe Group), Tóth Gergely (HR Fest)

A koronavírus-járvány egy pillanat alatt kényszerítette a biztonságos online térbe a világot, így a rendezvényeket is. Az online térbe, ahol hiányzik a személyes kontaktus, a rendezvények sodró lendülete, ahol mindent leural a technológia, és ami lehetővé teszi a résztvevőknek, hogy szétdarabolódjon a figyelmük, hogy ne legyenek jelen. Érdemes azonban egy második pillantást is vetni a rendezvények digitalizálódásának folyamatára, hiszen a kép ennél azért jóval árnyaltabb és bővelkedik pozitívumokban, tanulságokban, amik biztosan velünk maradnak.

15:30-16:10

Nemzetközi koncertek visszatérése a piacra

Előadók: Borsos László (LiveNation), Horváth Máté (New Beat), Kádár Tamás (Sziget Fesztivál)

A nemzetközi koncertek visszatérése a piacra jelöli többek között az iparág lassú talpraállását is, de jelent  rendezvény-torlódást, korábban bevételezett program lebonyolítását, illetve óriási versenyt egyaránt. Vajon létezik a 2022-ben rekordszámú nemzetközi koncertnek valódi közönsége Magyarországon? Mekkora turisztikai vonzerőt jelent egy Budapestet is érintő Európa turné? Hogyan lehet megküzdeni az ÁFA-kérdéssel a környező országokkal szemben? A 2021 novemberében a Music Hungary Konferencián megkezdett beszélgetést most már a tényadatok ismeretében folytatjuk.

16:20-16:40

Kávészünet

16:40-17:30

A kulturális rendezvényfinanszírozás lehetőségei

Előadók: Borsa Kata (Magyar Fesztivál Szövetség), Ernhaft Attila (Művészetek Völgye Fesztivál), Horváth László (PajtaKult)

Egy rendezvény szervezésének kezdetekor az egyik alapvető kérdés mindig a rendelkezésre álló pénzügyi keret. Hogyan is működik a hazai támogatási rendszer, milyen pályázati lehetőségei vannak egy kulturális rendezvényszervezőnek, illetve melyek ezen rendezvények pénzügyi sajátosságai? A kulturális rendezvények finanszírozásáról Borsa Kata, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, Ernhaft Attila, a Művészetek Völgye Fesztivál ügyvezetője és Horváth László, a PajtaKult kulturális igazgatója beszélget.

17:30-18:00

A 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság tanulságai

Előadó: Kovács Barbara (EHB2022 Nonprofit Kft.)

18:00-19:30

Eseményzáró állófogadás

Fellép: BÖBE

13:30-13:50

PPC hirdetésmenedzsment: hogyan etessük hatékonyan az algoritmust?

Előadó: Berta Zsuzsi

Ezt az előadást azoknak ajánljuk, akik úgy gondolják, hogy mára már szinte lehetetlen lépést tartani a különböző online felületek, és azok algoritmusainak változásával, illetve a felhasználói oldal tartalomfogyasztási szokásainak átalakulásával. Berta Zsuzsi előadásából megtudhatjuk, hogy nem létezik lehetetlen, kellő szakértelemmel pedig még a nem állandó követőkkel rendelkező programot is látványos kampánnyal lehet hirdetni.

13:50-14:10

Beléptetési és ticketing megoldások

Előadó: Varga Balázs (TIXA)

A rendezvények piacán itthon is több, különböző jegyértékesítési, beléptetési rendszer működik párhuzamosan. A TIXA előadásából azt tudhatjuk meg, mire érdemes figyelni szolgáltatóválasztáskor, milyen nemzetközi trendek vannak a ticketing területén, milyen hozzáadott értékkel bírhat egy 0-24 működő support rendszer, és miért hasznos, ha nem a legelső lehetőséget választjuk, hanem a saját céljainknak leginkább megfelelőt.

14:10-14:30

Fenntartható rendezvényszervezés

Előadó: Pécsi Szabolcs (High Vibes)

2022-ben már nem elég megfelelni a keresleti oldal igényeinek, profin megtervezni és lebonyolítani a rendezvényt, látványos marketingkampánnyal a profit- és nézőszám maximalizálásra törekedni, és elégedetten hátradőlni munkánk végeztével. A tudatos és felelős szervezés része lett a fenntarthatóság kérdése is, és már nem csak a PR osztályok CSR stratégiájának egy jól hangzó fejezeteként. A program mögött húzódó célokról, a saját küldetésről, és a közvetíteni kívánt szolgáltatásról vagy eseményről is rengeteget árul el, mennyi figyelmet fordít arra, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után. A fenntartható rendezvényszervezésről Pécsi Szabolcs, a High Vibes alapítója tart előadást.

14:30-14:50

Kávészünet

14:50-15:30

Új rendezvényhelyszínek a fővárosban

Előadók: Bottyán István (Eventrend Group), Puczkó László (Városliget Zrt.), Dombi Rudolf (Magyar Kajak-Kenu Szövetség - Canoe Kft.)

Az elmúlt 10 évben hatalmas változásokon ment át a rendezvényipar, vele együtt pedig a rendezvények helyszínei is. Manapság egy rendezvényközponttól kifejezetten elvárt, hogy a divatbemutatótól kezdve a világhírű szakácsversenyen át színházi premiereket is képes legyen befogadni. Milyen kihívásokkal néz szembe egy ilyen jellegű központ, hogyan és milyen dimenzióban fejleszthetőek ezek a különleges helyszínek? Budapest rendezvényhelyszíneiről Bottyán István, a Főőrség és Lovarda ügyvezető igazgatója, Puczkó László, a Városliget Zrt. turisztikai és vendégélmény szakértője, valamint Dombi Rudolf, a Canoe Kft. ügyvezetője tart rövid előadást.

15:30-16:20

Képzési kínálat, piaci kereslet

Irányított speed meeting, ahol az iparági szereplők felsőoktatási és felnőttoktatási intézmények szakfelelőseivel, valamint képzésvezetőivel találkozhatnak és beszélgethetnek 10 perces váltásokban.

Partnerintézményeink: A38 Akadémia, Budapesti Corvinus Egyetem; Budapesti Gazdasági Egyetem; Budapesti Metropolitan Egyetem; Laba Hungary; Majdnem Híres Rocksuli; Magyar Turizmus Akadémia; MOE Rendezvényakadémia, Pannon Egyetem, Széchenyi István Egyetem; Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum.

Biztosítsd a helyed a konferencián itt, majd regisztrálj a speed meetingre május 29. éjfélig ezen a linken.

16:20-16:40

Kávészünet

16:40-17:30

Új felületek: szabadúszók és team-menedzsment

Előadók: Birizdó Ádám (Giggle), Bittera Réka (Briefly), Poór Szabolcs (Festivize), Takács-Fulai Viktória (Blue Colibri)

A munkaerőpiac változásai erős hatást gyakorolnak a rendezvényipari foglalkoztatásra, a szervezetek felépítésére és belső kommunikációjára. Ebben a panelben négy különböző felület mutatkozik be, és nyújt segítő kezet mindazoknak, akik gyakran dolgoznak szabadúszókkal, akik szívesen optimalizálnák HR folyamataikat, akik aktívan keresnek folyamatosan új munkaerőt, vagy azoknak, akik csak egyszerűsítenék az alvállalkozói hálójukat.

17:30-18:00

Zenés rendezvények jogosítása

Előadó: Tóth Péter Benjamin (Artisjus)

Hogyan kapcsolódhat egymáshoz a rendezvényszervezés és a szerzői jog? Ezer szálon. Ez az előadás a számtalan lehetőség közül arra a kapcsolódási pontra fókuszál, amikor egy rendezvényen zene szól. Hiszen ebben az esetben a rendezvényszervezőnek gondolnia kell az elhangzó zeneművek szerzőire, és engedélyt kell kérnie a "zenelejátszásra" a szerzőket képviselő Artisjustól. A jogi háttérről, az engedélyezés folyamatról és a jogszerű eljárást segítő szolgáltatásaikról Tóth Péter Benjámin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója beszél.

13:30-13:50

A magyar rendezvényipar oktatás térképe

Előadó: Szőnyi Eszter (Hétfa Kutatóintézet)

A Hétfa Kutatóintézet és Elemző Központ az MTPA felkérésére idén tavasszal készíti el azt az “oktatási-képzési térképet”, ami feltárja a rendezvényipar számára releváns közép-, felnőtt- és felsőoktatási képzéseket Magyarországon. Az előadás során az iparági szereplők – a potenciális munkáltatók – információt szerezhetnek arról, hogy itthon milyen képzéstípusok léteznek és ezek milyen képzést nyújtanak. Emellett az előadás bemutatja a képzésen résztvevőkre, a szakmában való elhelyezkedés tendenciáira és a képzések során átadott kompetenciákra fókuszáló kvalitatív kutatás előzetes eredményeit is.

13:50-14:10

Személyiségtípusok a munkahelyen, és ami mögötte van

Előadó: Bacsi Kriszta (Magyar Turizmus Akadémia)

Folyton változó, kiszámíthatatlan, last minute világunk nemcsak a pandémia után, de már előtte is kihívások elé állította a rendezvény iparágat. A folyamatos változásra a különböző személyiségtípusok különbözőképpen reagálnak. Mind vezetőként, mind munkatársként nagyon fontos ismerni egyrészt önmagunkat, másrészt munkatársainkat, hogy megértsük, miért van az, hogy ugyanabból a helyzetből egyesek teljesen más következtetést vonnak le, vagy ugyanarra máshogy reagálnak. Ha megtanuljuk felismerni a különböző személyiségtípusokat, az már fél siker a munkatársak megfelelő motiválásához, a konfliktusok elkerüléséhez, a megfelelő munkakör és egy pozitív, barátságos munkakörnyezet kialakításához. Bónuszként pedig megismerjük az egyes típusok stresszes helyzetekre adott reakcióit, hogy ennek kezelésében is támogatni tudjuk őket. Kiváló önismereti utazásra és egy interaktív játékra várjuk a résztvevőket.

14:10-14:30

Adatvezérelt ágazatirányítás a turizmusban

Előadó: Dr. Czelleng Ádám (MTÜ)

A magyar turizmuságazat stratégiájának egyik legfontosabb pillére az adatvezérelt ágazatirányítás. Ez a koncepció alapvetően határozza meg a turisztikai szektor fejlődését 2030-ig, és várhatóan azon túl is. Ehhez kapcsolódóan a magyar turisztikai ágazat eddigi legnagyobb és legátfogóbb digitális fejlesztése a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK), amely 2019-ben kezdte meg működését. Az adatok felhasználásával pontosan célzott marketing tevékenység végezhető, és hatékonyabb turisztikai kampányok lefolytatására nyílik lehetőség. Az adatvezérelt ágazatirányításnak az NTAK az egyik fontos, de nem az egyetlen eleme. Az előadás bemutatja az adatvezérelt ágazatirányításban alkalmazott adatok körét, azok felhasználási módját és a koncepció eredményeit.

14:30-14:50

Kávészünet

14:50-15:10

Event Touch, a rendezvényszakma találkozása – A 2022-es esemény tapasztalatai és tanulságai

Előadó: Horváthné Zsigmond Eszter (MaReSz)

A MaReSz Event Touch rendezvényszakmai konferenciát és kiállítást 2022. március 8-án rendezték meg a Hungexpón. A szervezők végig személyes eseményre készültek, bízva a koronavírus-járvány enyhülésében és így a rendezvényszervezésre vonatkozó korlátozó szabályok feloldásában. A szervezés időszaka ezzel együtt maga volt a hullámvasút: a folyamatosan változó szabályozási környezethez alkalmazkodni embert próbáló kihívás volt. Az Event Touch előtti napon végül valóban megszűntek a korlátozások. A rendezvényszervező- és szolgáltató szakma pedig személyesen merülhetett el a kiváló programban. A konferenciaszervezés tanulságairól Horváthné Zsigmond Eszter, a MaReSz főtitkára beszél.

15:10-15:30

Készségfejlesztés és továbbképzés

Előadó: Földesi Dóra (Laba Hungary)

A Rendezvény ReStart kiemelt témája 2022-ben a szakmai edukáció. Ebben a panelben bemutatkozik a Laba nemzetközi üzleti iskola, amelynek hazai online kurzuskínálata öt témában várja a saját skill setjüket bővíteni akarókat. Üzlet és menedzsment, marketing és PR, a különböző mindennap használatos szoftvereink, HR és sales területen is bőven találunk képzési palettájukon olyan kurzust, amellyel kollégáink továbbképzéséről, vagy akár a szervezet fejlesztéséhez leginkább kapcsolódó területek korszerűsítéséről gondoskodhatunk.

15:30-15:50

Protokollrendezvény – rendezvényprotokoll

Előadó: Hossó Nikoletta (World Protocol Magazine; World Protocol Organisation)

A protokollszakértő és a rendezvényszervező fogalma gyakran összemosódik a köztudatban, pedig ugyan a két szerep gyakran szorosan kapcsolódik egymáshoz, a valóságban mégis két, teljesen különböző skill setet megkövetelő terület. Amíg a rendezvényszervező adja meg az esemény vázát és ritmusát, addig a protokoll számos olyan perspektívából segíti az eligazodást, amelyek a résztvevői és látogatói elégedettséggel egészítik ki programunk sikerességét. Mik azok az alapismeretek, amiket a rendezvényszervezőnek is ismernie kell? Egyáltalán, mikor beszélünk protokollrendezvényről? Kikre vonatkoznak a protokoll szabályai? Milyen rendezvényprotokoll feladatok jelennek meg egy hivatalos vagy társadalmi, formális vagy informális esemény szervezése, megvalósítása és utómunkálatai során?
Hossó Nikoletta protokoll és nemzetközi kapcsolatok elemző e kérdésekre segít választ adni.

15:50-16:10

Digitális kommunikáció

Előadó: Erdős Ákos (Hello Agency)

A kommunikációs ügynökségeknek mindig a legjobb megoldást kell biztosítani az ügyfeleknek a céljaik eléréséhez. A megoldáshoz vezető legrövidebb út megtalálásába az utóbbi években külső tényezők is beleszóltak, így a rendezvényszervező cégeknek meg kellett tanulni: a legrövidebb út néha digitális.
Az előadó Erdős Ákos, a 2000-es évek elején az Index.hu internetes portál fejlesztési vezetője volt, majd hazánk egyik első online utazási oldalának alapítójává vált. 2008-tól a Confhotel Event, majd névváltoztatás után a Hello Agency, illetve a Larus Étterem és Rendezvényközpont tulajdonosa.

16:20-16:40

Kávészünet

16:40-17:30

Technikusképzés a gyakorlatban

Résztvevők: Kékesi Szabolcs (Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum), Marton Tamás (Visual Europe), Váczi Kristóf (A38 Akadémia)

Moderátor: Bicsérdi Ádám

A rendezvényipar egyik legnagyobb vesztesége, hogy a koronavírus-járvány következményeként a hang-, fény-, és színpadtechnikusok tömegével hagyták el a szektort, hiszen a járványügyi intézkedések hatására kénytelenek voltak új megélhetést keresni. A trend a korlátozások felengedése óta ugyan valamelyest csökkent, de a technikai területen a szakemberhiány nem szűnt meg: érzékelhetően kevesebb technikus maradt, illetve tért vissza a szakmába. A hiányt új szakemberek képzésével lehetne enyhíteni, de a képzőhelyek így óriási feladattal állnak szemben, ami azonban legalább ekkora lehetőséget is jelent. A technikusképzés magyarországi helyzetéről, és a nemzetközi piac alakulásáról a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum vezetőjével, a Visual Europe Production Kft. operatív igazgatójával, valamint az A38 Akadémia vezetőjével beszélgetünk.

Magyar Turisztikai Program Alapítvány © 2022 Minden jog fenntartva.